Üdvözöllek Kedves Látogató!

Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam:
Rácz Roland vőfély vagyok.

Korábban Alacskán éltem, jelenleg Onga város lakója vagyok.
Bátran elmondhatom, hogy a fél életemet a vőfély szereplés teszi ki, hiszen már több mint 20 éve vettem részt az első esküvőmön vőfélyként.

Teljesen véletlenül keveredtem ide, hiszen egy rokonom esküvőjén töltöttem be a vőfély szerepét (ami egyszeri alkalomnak indult).

Szerencsére olyan jól sikerült, hogy hamarosan felkért az egyik legjobb barátom is
vőfélyének az esküvőjén. Szép lassan szájról szájra terjedt a hírem és közben észrevétlenül a hivatásommá vált a vőfély szerep.
A vőfély tevékenységem és szereplésem 20-ik évfordulóján 2019-ben az a megtiszteltetés ért, hogy az Országos Vőfély Szövetség a tagjai közé választott, melyet hálásan köszönök.

Nem félek tanulni az idősebb tapasztaltabb kollégáktól, rendszeresen részt veszek
vőfélytalálkozókon Demjénben, Pocsajon, Szihalomban, Földesen és a ma már egyre népszerűbb Arnóton megrendezésre kerülő Borsod megyei Vőfélytalálkozónak pedig házigazdája vagyok, mely egy ideje már Nemzetközi szintű Vőfélytalálkozó lett.

Hiszem, hogy a vőfély nem főszereplője hanem „csak” egy fogaskereke egy jól működő esküvőnek, és ez nem róla szól hanem az Ifjú Párról, hisz ez a TI napotok ez a nap RÓLATOK szól, MI szolgáltatók pedig ÉRTETEK VAGYUNK, és Én mindent úgy fogok csinálni ahogyan TI SZERETNÉTEK.

A feladataim során igyekszem, hogy modern vonalat képviseljek de azért a hagyományok se vesszenek el. Kérésetek szerint vagy öltöny, nyakkendő, vagy pedig magyaros botos hagyományos vőfélyként is meg tudok jelenni az esküvőtökön.
Ha úgy döntöttetek, hogy Engem szeretnétek az esküvőtökre vőfélynek javaslom vegyétek fel velem a kapcsolatot valamelyik elérhetőségemen.
Személy szerint én két személyes találkozóhoz szoktam ragaszkodni még az esküvő előtt:
  1. Amikor meglátjuk egymást :)
    Hiszen ez egy bizalmi feladat és szimpátia szükséges mindkét fél részéről, itt megállapodunk a „száraz tényekről”, /kinek az esküvőjén, mikor, hol és mennyiért/, a tényeket írásba rögzítjük és itt foglaló átadására kerül sor. 
  2. A második nagy volumenű megbeszélésünk pedig az esküvő előtt kb. 2 héttel történik amikor megpróbálunk átbeszélni pontról pontra mindent a nagy napról mintegy forgatókönyvszerűen, hogy minden úgy történjen ahogyan megálmodtátok.
Rólunk

Galéria

Videók

Média

Vélemények

Rácz - Lengyel Réka

Köszönünk mindent Neked!Fantasztikus érzékkel rendelkezel. Boldogok vagyunk,hogy te kísértél végig boldogságunk útján.

Országhné Bernadett

Szeretnénk köszönetet mondani minden szolgáltatónak, hogy a Nagy napunkat Életünk legszebb napjává tettétek. Elsősorban köszönet Rácz Roland vőfélynek a megható, a vicces pillanatokért és hogy terhet levéve a vállunkról átadha

Kerékgyártóné Juhász Dalma

Köszönjük szépen, hogy ilyen remekül levezényelted a nagy napunkat. Mi nagyon jól éreztük magunkat. Csak ajánlani tudunk téged :)

Kazup Ágota

A személyes tapasztalás a legeslegjobb, legmegbízhatóbb referencia. Mi ezt kétszer is megtapasztalhattuk Rolandtól, egyszer vendégként barátaink esküvőjén, majd pedig a saját esküvőnkön. Ajánlom figyelmetekbe Őt, csodás vele együtt esküvőt szervezni és megélni a Nagy napot. Minden nagyon klassz volt (a vendégek szerint is )! Innen is köszönjük Roland!

Varga-Pogány Vivien

Ha visszapörgetnénk az időt, és ismét választanunk kellene, ismét őt választanánk!Rendkívül precíz, humoros, talpraesett... minden megvan benne ami egy jó vőfély ismérve! ;)

Kowáts Csaba

"Ha bárki esküvőt tervez a közeli vagy akár a távolabbi jövőben és szeretné a hangulatot legalább 150%-kal megdobni, akkor ne keresgéljen tovább, mert a legjobb helyen van!Csak ajánlani tudjuk mindenkinek, fantasztikus, amit csinálKöszönjük Roland, hogy vagy, csak így tovább!!!

KR Tímea

Ha lenne 100 csillag azt adnám értékelésként! Kedves házasulandók vele nem fogtok bakot lőni!

Dorkó Balázs

Kedves Roland! Eljöttünk megköszönni neked is hogy, eddigi életünk legszebb napjàt vezényelted le szombaton (2020.07.18) Màr az első talàlkozàsunkor éreztem hogy te vagy a legjobb vàlasztàs! nagy nagy köszönet jàr azért a színvonalért amit megteremtettél az esküvőnkön! Hàlàval tartozunk a segítő készségedért, az odafigyelésért amit mi és a nàsznépünk kapott tőled! És nem utolsó sorban az àlltalad megteremtett hangulatért amit kisugàrzàsoddal, profizmusoddal és a hatalmas bele éléseddel teremtettél! Ez a hangulat végig kitartott melettünk! Remélem ez a pàr mondat meggyőzött mindenkit, hogy nem kérdés kit vàlasszon ha vőfélyről van szó! a legnagyobb megelégedéssel és szeretettel ajànlom Rolandot minden lagzi vőfélyének! A csalódàs kizàrt! Kedves Roland remélem még talàlkozunk, és hàlàs szívvel gondolunk mindíg ràd amit értünk tettél! Balàzs&Evelin

Csatlósné Császár Enikő

Kedves Roland!Az egyik legprofibb vőfély vagy, akivel valaha találkoztunk. Mi is és a vendégeink is végtelenül elégedettek voltunk veled.Szeretném megköszönni a munkádat, mert ha te nem lettél volna, akkor az álomesküvőnk nem lett volna ilyen csodálatos.Örökké hálásak leszünk, hogy segítettél ilyen nagyszerűvé tenni a Mi nagy napunkat!Nagyszerű ember és vőfély vagy!

Pásztor-Farkas Fanni

Nagyon hálásak vagyunk Rolandnak, amiért precízen, az előre megbeszéltek alapján levezényelte az esküvőnket. Nekünk semmire sem kellett figyelni, csak hogy jól érezzük magunkat. Minden kérésünket betartotta és jól igazította az este eseményeit az elképzeléseinkhez. Csak ajánlani tudjuk!

Berkiné Kerékgyártó Katalin

Fölülmúlhatatlanul jó én csak is ajánlani tudom. Türelmes, nagyon jó fej aki minden apró részletre figyel még egy nehézőesetű menyasszony mellett is!Nagyon örülök hogy megismerhettem és levezényelte a mi 70 fos kis lagzinkat gond nélkül.

Csöndes Ádám

Mindenkinek csak ajánlani tudom Rolit. A 100 fős esküvőnkön már szinte csípőből vezényelte a násznépet, mindig ott volt és akkor, amikor szükség volt rá. Már baráti viszonyt ápolunk a találkozók óta és a szervezkedés illetve a lebonyolítás teljesen zökkenőmentesen ment vele. Előre tudtam, hogy őt fogom megkérni és nem bántam meg. Idősek és fiatalok egyaránt kiemelték hogy igen jó vőfély volt, ahogy még most érkeznek a visszajelzések Modern és tradícionális szokásokkal is tisztában van és nagyon jó javaslatok tesz, így kerítettünk sort pl. kontyolásra, aminek nagyon örültek azok, akik még emlékeztek rá. Köszönjük VőfélysRácz!

Szepesy-Pazicsák Petra

Kedves Roland! Köszönjük , hogy életünk legszebb napját a te szuper közreműködéseddel élhettük meg . Örülünk, hogy megismerhettünk a személyedben egy ilyen szuper Vőfélyt ! 😇😊

Gyüre Henrietta

Még egyszer köszönünk szépen mindent! Agyon dicsért téged mindenki!!!!Azt mondták, hogy láttak már pár vőfélyt, de te ahogy beszéltél amilyen érzéseket tudtál kelteni az emberekben, és amilyen szavakat használtál, ilyet még senki sem látott szó szerint!Remek volt nagyon szép volt nagyon megható volt. A bátyám ép az előbb írt rólad, hogy ő még ilyen tiszteletre méltó embert mint te nem látott. Ömlött a könny a szeméből amikor mondtad a búcsúztatót!Tényleg szívből köszönjük neked! Nagyon remek és tisztességes becsületes ember vagy!!!!Hálásak vagyunk!! 🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏♥️♥️♥️♥️

Túróczki Baktai Zsófi

Kedves Roland! Nagyon hálásak vagyunk neked ,hogy életünk legszebb napját te vezényelted le! Màr az első talákozásunkor tudtuk, hogy jobbat ha keresnénk se találnánk! Nekünk semmire nem volt gondunk nem izgultunk, mert tudtuk hogy jó kezekben vagyunk! Idősek, fiatalok egyaránt kiemelték mennyire jó vőfély voltál! Minden zökkenőmentesen ment, ha te nem lettél volna nem sikerült volna ilyen jól! Csak ajánlani tudom!! Nagyszerű vőfély vagy!

Partnerek

Ezen szolgáltató kollégákat, akikkel az eddigiek során együtt dolgoztam, és szívből merem ajánlani.

Zenészek

Zenekarok

Bánhorváti Szivárvány együttes

Zenekar (5 fő) +36/30-415-1306 https://www.facebook.com/banhorvati.szivarvanyegyuttes/

Bombay Band

Zenekar (2 fő) 06-30/643-47-29 http://bombayband.hu/

Ózdi Koktél zenekar

Zenekar (2 fő) +3630-340-8953 http://ozdikoktel.blogspot.hu/

Fotó

Kapcsolat

Naptár

Nézd meg a nagy napon szabad vagyok-e, és ha igen keress bizalommal valamelyik elérhetőségemen.
Betöltés folyamatban...